Kezdőlap arrow A gyurmalinról arrow A gyurmalin és a múlt arrow A Gyurmalin feltalálásának története
 
A Gyurmalin feltalálásának története

Ennek az érdekes anyagnak a története még a múlt század közepén kezdődött. Mint a legtöbb fontos találmányt ezt is a kényszer és a kutatás hívta életre.

A II. Világháború idején a természetes gumihoz nehéz volt hozzájutni, mert a Japánok sok terültet megszálltak, ahol a természetes gumit adó kaucsukfák nőttek.

A Gyurmalint és más szilícium alapú gumi termékeket is ebben az időben fejlesztették ki, egy olyan kutatási programban, amelyben mesterséges helyettesítőt kerestek természetes gumit igénylő gumikerekek, tömítők és más gumi termékek gyártásához.Dr. Earl Warrick

1936-ban az amerikai Mellon Ipari Kutatóintézet munkatársaként Dr. Earl Warrick kezdett kémiai kísérletekbe az “organosilicon”-t („természetes szilíciumot”) kutatva, melynek keretében a szilícium (pl. homok, üveg, komputer chip-ek) és a szén ötvözésének lehetőségével foglalkozott.

1943-ban Warrick elhagyta az intézetet, hogy csatlakozzon a frissen alapított Dow Corning Corporation-höz. A kutatásainak célját megváltoztatva igyekezett segíteni a háborús erőfeszítéseket és megtalálni a természetes gumit helyettesítő anyagot. Bár nem sikerült a megfelelő mesterséges gumit előállítania a háború vége előtt, kísérleteinek egyik eredménye a Szilícium alapú Pattogó Gyurma lett, amely a mai Gyurmalin elsődleges alkotóeleme.

Annak ellenére, hogy a termék ipari hasznosításra nem lelt, a kutató magánál hordott belőle egy nagyobb darabot, amely igazán mulatságos játékká vált.

Ajánlja ismerőseinek...

 
< Előző

Gyurmalin bemutató

3.275 HUF




3.475 HUF




4.547 HUF




2.875 HUF




9.425 HUF
9.125 HUF
Megtakarítás: 300 HUF




Kapcsolat oldalak

 
 

Tudtad?

Regisztráció után nem tudok a felhasználónevemmel és jelszavammal bejelentkezni. Mit tegyek?

Írj egy levelet nekünk az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges   címre, benne írd meg, hogy milyen adatokat használtál a regisztráció során. A jelszavadat NE írd meg, azt csak Te tudhatod. Utánanézünk és megírjuk, hogy mi történethetett.

Tovább...
 
 

© 2012 GYURMALIN

Adatvédelem | Üzletszabályzat